Új vízgazdálkodási politika a Tisza mentén

A rendkívüli áradások és a szennyvíz hullámok egy új vízgyűjtő gazdálkodási politika megvalósítását tették szükségessé. A Vásárhelyi Terv vízgazdálkodási és ökológiai vonatkozásait mutatjuk be.

A vízgazdálkodás a felszíni és felszín alatti vízkészletek védelmével, a vizek hasznosításával, a hasznosítás lehetőségeinek fenntartásával és a vizek okozta kártételek elhárításával foglalkozik. A vízgazdálkodás a mai napig számos olyan környezet- és természetvédelmi problémát idézett elő, amelynek orvoslását úgyszintén vízgazdálkodási beavatkozásokkal vélték megvalósítani. Mivel ez nem minden esetben volt sikeres, ezért óriási a felelősségünk, hogy adott esetben ne csak újabb problémákat, hanem valódi megoldásokat találjunk a megfelelő, hosszú távú vízgazdálkodási beavatkozások során.
A komplementaritás elve szerint a környezet- és természetvédelem, valamint a vízgazdálkodás olyan egymást kiegészítő szakmai területek, amelyeknek elgondolásait, stratégiáját, tevékenységét, intézkedéseit szorosan össze kell hangolni a folyók, állóvizek, vizes élőhelyek hosszú távú, megfelelő minőségben történő fennmaradása érdekében.

Magyarország a jelentős árvízi gondokkal küszködő országok közé tartozik, mert területének csaknem 23 %-át folyóvölgyi és 10 %-át kisvízfolyások menti árterületek teszik ki (1. ábra). Az árvíz társadalmi jelentőségét a gazdálkodásban érvényesülő szerepe határozza meg. Hatásainak mértéke az árhullám viselkedésétől és a folyóvölgy adottságaitól függ, veszélyességének és hasznosságának arányát pedig az ártér használatának módja, a gazdálkodás rendje határozza meg. A gazdálkodás technológiai alapú fejlődése során az árvíz a modern, ipari jellegű társadalmak számára veszélyes természeti jelenséggé vált.
A magyar árvízvédelem az elmúlt években eredményes volt: az árvizek 1956 óta nem követeltek emberáldozatokat. Ez a tudatos, tervszerű fejlesztő és szervezőmunka eredménye.